Itt a vége. A nép kiáltása eljutott hozzánk. A gyerekek sírása, az asszonyok nyavalygása, a kiskutyák idegesítő vonyítása egy, még a legridegebb kőszívet is megtörő segélykiáltásként jutott el hozzánk. Próféták látomásai jósolták meg ezen idők eljövetelét, költők, írók tettek hozzá részegen és drogosan hihetetlen baromságokat amiket persze mindenki jobban elhitt mint az eredeti üzenetet, parasztok hideg téli estéin herpesz módjára szájról szájra adták tovább a borzalmas végről szóló történeteket, beleszőve pogány mítoszt, görög mondát és az utoljára hallott mosóporreklám szlogenjét, de továbbadták a reményt is, miszerint egyszer, majd, valamikor, valahogyan, valamiért valaki valamit tesz.
Az emberek nem bírják tovább elviselni. Betelt a pohár. Legyen vége a terrornak végre. Évtizedeken, évszázadokon, ÉVEZREDEKEN át nem történt semmi. Az üvegkastély... az ablakai.... áááá.... nem lehet ránézni.... olyan... KOSZOSAK! Mocskos, ujjlenyomatmintás, poros, egyszerűen undorító, gennyes szégyenfoltja ápolt külvárosunknak.
Úgyhogy harcba Nyulak! Nincs ami megállítson bennünket! A világ végéig küzdünk ha kell, de akkor is lemossuk a hétvégén az ÖSSZES ABLAKOT! Cillit bang! Újságpapír! Felmosó vödör! Jövünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése